Sikeres pályázatunknak köszönhetően az AVICENNA International College 2 egymást követő rövid távú, azaz egyéves projektje után, most nyertünk a hosszú távú, azaz 5 éves ERASMUS Projekttervünkkel is, amely a nemzetköziesítésről, az európai középiskolákkal való kooperációról és az EU-s oktatási rendszerben való részvételről, vagyis a teljesebb intézményes EU-s integrációról szól.
Ezzel együtt, az AVICENNA azonnal első körös ERASMUS akkreditált iskola lett Magyarországon azzal, hogy a 8 budapesti jelentkező közül a 3. legjobb lett, míg a 30 országos jelentkezést tartalmazó listán a 9. helyen végzett.
Ez azt jelenti, hogy komoly, új lehetőségek nyíltak meg az AVICENNA előtt, hiszen az elkövetkező 5 évben ERASMUS-AKKREDITÁLT intézményként számos EU-s oktatási és intézményi partnerséget, Job Shadowing-ot (szakmai óralátogatásokat a partnereknél) hoz számunkra, valamint képzések, továbbképzési lehetőségek és csoportos mobilitások válnak elérhetővé az AVICENNA diákjai, tanárai és adminisztratív személyzete számára az EU-n belüli tanulás, továbbképzés és hálózatépítés céljából.
Erasmus akkreditációnk eredményeként öt éven keresztül évente kapunk Erasmus támogatást a munkatársaink és diákjaink mobilitásához az alábbi, kiemelt célterületeken:
Digitális kompetencia készségek
Befogadás, mint inklúzió (vegyes nemzetiségű osztályok számára) előmozdítása
Környezeti fenntarthatóság, környezetvédelem
Soft skills, EQ, bullying és kiégés megelőzése az iskolában